MAC | RELENTLESSY RED


Nagyjából tavaly ősz óta szerepelt a kívánságlistámon a MAC Relentlessy Red rúzsa, és most végre a saját készletemben tudhatom ezt a kis csodát. Amikor bementem az üzletbe, mindenképpen egy könnyed, tavaszias, különleges színt szerettem volna, amit a munkahelyemen is viselhetek. Az eladó lány segítségével kiválasztottuk a Please me árnyalatot, de valahogy nem volt meg az az érzés, hogy naaa, ez már igen. Aztán eszembe jutott, hogy mióta szeretném kipróbálni a Relentlessy Red-et, úgyhogy megkértem, hadd "próbálhassam fel" azt is. Ugyan még csak véletlenül sem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amikkel nekiálltam a vadászatnak, de első látásra lenyűgözött, úgyhogy nem is gondolkoztam rajta sokat. Hát így került hozzám életem első MAC rúzsa, a Relentlessy Red.





A színe a fényviszonyoknak megfelelően változik. Közvetlen napsütésben élénk pinkes színe van, míg árnyékban, a nevéhez hűen inkább a pirosas árnyalatok dominálnak benne. A pigmentáltsága zseniális, egy húzással már szinte tökéletes fedést lehet vele elérni, és egyébként nagyon jól építhető is.

A Relentlessy Red a Retro matte kollekció része, így mindenképpen érdemes a használata előtt alaposan leradírozni és hidratálni az ajkakat, mert minden egyes apró hibát (száraz részek) kiemel és felerősít. Rosszabb napokon én a NUXE Réve de miel matt ajakápolóját szoktam használni előtte, de ahogy a lenti képen is láthatjátok, azért ez sem teljesen matt, mert egy kis fényt ad a rúzsnak. Az igazat megvallva, nekem jobban tetszik, amikor teljesen matt a végeredmény, de sajnos mivel nem iszom elég folyadékot, ritka az, amikor tökéletesen ápolt állapotban vannak az ajkaim. Ha viszont este nem felejtem el a hidratálást, akkor másnap simán tudom ajakápoló nélkül is használni a Relentlessy Red-et.

A mattságából adódóan kifejezetten sűrű és nehéz állaga van, így nagy odafigyelést igényel a felkenése. Én mindenképpen ecsettel javaslom a felvitelét, mert azzal sokkal gyorsabban és könnyebben lehet szép eredményt elérni, mint szabad kézzel. A nehéz állag egyébként viselés közben már egyáltalán nem érződik, én volt, hogy teljesen el is felejtkeztem róla, hogy viselem.

A tartósságára nem lehet panasz, egy "átlagos" napon 4-5 órán keresztül simán a helyén marad. Sőt még az evést, ivást is egészen jól bírja, de egy komplett menü elfogyasztása után azért már bőven ráfér az igazítás. 




A Relentlessy Red-et a MAC szaküzletekben tudjátok megvásárolni 5.900 Ft-os áron. Első nekifutásra egyáltalán nem tűnik pénztárcabarátnak, de én azt mondom, hogy egy-egy különleges színre igen is érdemes gyűjtögetni és áldozni, mert amellett, hogy nagyon sokáig elég, egy ilyen darab bármilyen alkalomra megállja a helyét.





Nektek, hogy tetszik a Relentlessy Red? Szívesen viseltek ilyen élénkebb színeket? 
Melyik a kedvenc MAC rúzsotok?



6 megjegyzés :

  1. Nagyon jól áll ez a szín neked, tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű szín! "KELL" kategóriás lett! :))

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű ez az árnyalat, és nagyon illik hozzád! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon drága vagy Réka, köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy Neked is tetszik. ^^

    VálaszTörlés
  6. Aranyos vagy Mea, köszönöm szépen. :)

    VálaszTörlés