6 TIPP A SZÁRAZ BŐR ÁPOLÁSÁRA

Talán nem mondok túl nagy újdonságot azzal, hogy a száraz bőr különleges törődést igényel, főleg a hidegebb időben. És bár már egyre melegebb kint az idő, vannak olyan "alapszabályok", amiket időjárástól függetlenül célszerű betartani, ha nem akarunk folyton húzódó, feszülő, viszkető bőrrel élni. Korábban már meséltem Nektek arról, hogy nagyjából 2 évvel ezelőtt a zsíros-kombinált bőröm szinte mondhatni egyik napról a másikra átment szárazba. Így mire sikerült kialakítanom egy olyan rutint, amivel kordában tudtam tartani az olajos-fénylő bőrömet, kezdhettem újra felépíteni egy komplett bőrápoló rendszert. Mert amellett, hogy teljesen más termékek szükségesek egy kombinált-zsíros és egy száraz bőr ápolásához, a bőrápoló szokásaimon is változtatnom kellett. A mai bejegyzésben azt a 6 tippet szeretném Veletek megosztani, amik nekem segítettek abban, hogy leszámoljak a hámló, feszülő és gyakran kipirosodó bőrrel.


1. KERÜLD A FORRÓ VÍZZEL VALÓ FÜRDŐZÉST
Talán elsőre kicsit furcsán hangzik, de a forró víz nagyon ki tudja szárítani a bőrt. Tudom milyen jól tud esni egy-egy átfagyott nap után egy kellemes, meleg fürdőzés, és alkalmanként bele is fér, de higgyétek el, ha minden nap extra forró fürdőt vesztek, azt a bőrötök nem fogja meghálálni. 


2. NE ÁZTASD MAGAD ÓRÁKIG
Jajj, pedig régen én is mennyire szerettem teleengedni a kádat és fél- egy órákra elmerülni a habokba. De sajnos hamar kiderült, hogy egy-egy kiadós kádfürdő rendesen ki tudja ám szárítani a bőrömet, így mostanában inkább a gyors zuhany mellett döntök. Havonta kb. 1-2 alkalommal engedek meg magamnak egy kiadósabb relaxáló fürdőzést, ilyenkor viszont dobok a fürdővízbe valami extra ápoló terméket is. A Calena kakóvajas fürdőcsokoládéja, illetve a Lush szilárd fürdőolajai például tökéletesek erre, ugyanis a bennük lévő sheavaj, kakaóvaj, kókusz- és jojobaolaj gazdagon ápolják és hidratálják a bőrt.




3. HASZNÁLJ OLAJOS TUSFÜRDŐKET ÉS LEMOSÓKAT
Ma már szerencsére egyre több olaj tartalmú kozmetikumot lehet kapni a drogériákban - és itt nem csak a fentebb említett fürdővízbe dobandó fürdőtermékekről beszélek. A Bioderma olajtusfürdője nekem például nagyon bevált, még úgy is kellően hidratálja a bőrömet, ha csak egy-egy pumpányit nyomok belőle a hagyományos tusfürdő mellé. Ez mondjuk nem éppen pénztárcabarát, viszont a Rossmann saját márkás Isana családjában is kapható egy olajtusfürdő, aminek a hidratáló hatásáról a Krémmánián kifejezetten jókat írnak.


4. NE DÖRZSÖLD A BŐRÖD
Egy időben teljesen rákaptam a mikroszálas törlőkendővel való arctisztításra, mert nagyon pénztárca- és bőrbarátnak tűnt, hogy csupán meleg vízzel és ezzel a kendővel el tudom távolítani a sminket és a szennyeződéseket az arcomról. De hamar rá kellett jönnöm, hogy a mindennapos dörzsölés bizony még jobban kiszárította a bőröm, így egy ideje már csak sima olíva olajat használok sminkeltávolításra. Ez is abszolút pénztárcabarát, hiszen ha belegondolunk, sehol nem kapunk 1000 ml arctisztítót 2.000 Ft környékén, és a kedvező ára mellett ezt a bőröm is nagyon szereti. De a dörzsölés nemcsak az arctisztításra, hanem a fürdés utáni törölközésre is vonatkozik. Ha lehet ott is inkább próbáld meg óvatosan felitatni a felesleges vizet, mert ez sokkal kíméletesebb, akármilyen puha törölközőt is használsz.




5. CSERÉLD LE AZ ALKOHOL TARTALMÚ TERMÉKEKET
Például az alkoholos tonikokat, mert ezek csak még jobban kiszárítják az arcbőrödet. Ma már rengeteg bőrbarát összetevőjű termék közül lehet választani, amik megfelelően tonizálnak is. Ott van például a rózsavíz, ami amellett, hogy tisztít, frissít és hidratál, a krémek felszívódásában is segít. Krémmánián a Chtoura Garden rózsavíz magasan a legjobb véleményeket kapta, és szerintem árban is teljesen rendben van. 


6. IGYÁL MEG MINIMUM 2 LITER TISZTA VIZET MINDEN NAP
Tudom, tudom, ez eléggé közhelyesen hangzik, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan - hozzám hasonlóan - még mindig nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű folyadékot. Pedig nagy részben ez is felelős a száraz bőrért. Fontos, hogy a 2 liter folyadék tiszta víz legyen; a kávé, gyümölcslé, szénsavas üdítők, leves és társai nem számítanak bele. Én azt vettem észre egyébként, hogy ha különböző tevékenységekhez - például felkeléshez, reggelihez, munkahelyre érkezéshez, ebédhez, stb - kötöm az ivást, akkor sokkal többet képes vagyok meginni egy-egy nap. De az is sokat segít, ha kiteszünk magunk elé egy fél literes palack vizet, mert ilyenkor ha szem előtt van, hamarabb eszünkbe jut, hogy innunk kellene.



Nektek mik váltak be leginkább a száraz, feszülő bőr ápolására?


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése