MÉLYHIDRATÁLÁS ÉS ÖREGEDÉSGÁTLÁS A CSIGAGÉL EREJÉVEL | DR. ORGANIC CSIGAGÉLES ARCKRÉM ÉS ARCMASZK

Bár alapvetően kísérletező szelleműnek vallom magam ha a szépségápolásról van szó (nehéz is lenne enélkül szépségblogot vezetni), vannak olyan újdonságok vagy mondjuk úgy, hogy trendek, amikkel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Nem volt ez másképp a csigagéllel sem, emlékszem, amikor először megjelent a koreai szépségápolásban, akkor itthon még mindenki csak nézett, hogy "mi? ez most komoly?". Aztán amikor a Dr. Organic kínálatában elérhetővé vált a csigagéles termékcsalád, hirtelen nagy fordulatot vett a dolog, és mindenki elkezdett rajongani ezért a forradalmi és valljuk be, kissé furcsa újdonságért. Én az első csigagéles termékemhez - ami a Dr. Organic arckréme volt - még egy korábbi DM Kedvencek dobozban jutottam hozzá, és hónapokig csak félretéve várta a sorsát. Eszem ágában sem volt kipróbálni, mert akkor éppen nagyon jól elvoltam az Eucerin mindenmentes krémével. Aztán amikor először kipróbáltam a tesztelésre érkezett csigagéles arcpakolást, annyira kíváncsi voltam, hogy a krém vajon mit tud, hogy végül nekiestem annak is. Azóta szorgosan használom az arckrémet és az arcmaszkot is, és úgy gondoltam, hogy a Glamour napi minitipp után most egy kicsit részletesebben is beszámolok Nektek erről a párosról.




De először röviden arról, hogy mégis miben rejlik a bioaktív csigagél különlegessége. A csigagél rendkívüli bőrmegújító és öregedésgátló tulajdonságainak köszönhetően a ráncok finomabbá, a bőr simábbá és mélyen hidratálttá válik. A Dr. Organic csigagél termékcsalád a Helix Aspersa Müller kivonatának kiemelkedő tulajdonságait használja fel, amelyekkel sérülés esetén a csiga saját házát és bőrét építi újra. A csigagélkivonat egyedülálló arányban tartalmaz AHA-savat, kollagént, elasztánt, allantoint, vitaminokat és ásványi anyagokat. Ezáltal erősíti és revitalizálja a bőrt, segít helyreállítani a sérült szöveteket, és visszaállítja a bőr nedvességtartalmát.

Ahogyan már fentebb is írtam, az én "csigagéles-kalandom" az arcpakolással kezdődött, amiről a maga "kis" 10 ml-es kiszerelésével azt hittem, hogy egy alkalomra lesz majd elegendő. Hát ehhez képest egy 7 alkalmas kúra simán kijött belőle. Az első meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy mennyire kevés kell belőle egyszerre. Az az igazság, hogy én nem szoktam spórolni az arcmaszkokkal, hetente 1-1 alkalommal szoktam csak csak használni őket, így akkor a teljes arcomra egy jókora mennyiséget felviszek belőlük. A Dr. Organic csigagéles arcpakolása egy rendkívül sűrű és gazdagon tápláló, fehér színű krém, aminek egy enyhe citrusos illata is van. Bár a csomagoláson az szerepel, hogy hetente 2x lehet használni, én úgy emlékszem, hogy a sajtóanyagban heti egy alkalmat javasoltak és külön felhívták a figyelmünket a 10 perces hatóidő betartására. Az igazat megvallva a heti egy alkalmat szigorúan tartottam, a hatóidőre viszont már nem figyeltem annyira. Előfordult, hogy tovább is fennmaradt, de szerencsére ilyenkor sem produkált a bőröm semmiféle elváltozást vagy allergiás tünetet. Annyi, hogy használat közben egy nagyon enyhe csipkedő érzést kelt a bőrön, de ez is inkább csak az első néhány percben jellemző, és abszolút nem vészes. Egyáltalán nem fájdalmas, és még csak piros sem maradt utána a bőröm. 10-20 perc elteltével már szinte az egészet felszippantja a bőröm, és lemosás után egy nagyon finom, pihe-puha érzet marad utána. Szemmel láthatóan feltölti az arcbőrt, és ahogyan a Glamour napi minitippben is írtam, olyan, mint egy instant botox-kezelés. Ha jól tudom, a teljes ára olyan 8-900 Ft környékén mozog, ami első hallásra talán picit soknak tűnik 10 ml arcmaszkért, viszont ha úgy nézzük, hogy ez bőséges adagolás mellett is elég 7 alkalomra, úgy már nem is annyira vészes. A hatása pedig elképesztő, száraz és érett bőrre szerintem az egyik legjobb választás ha egy kis extra kényeztetésre vágyunk.




A pozitív arcmaszkos élmény után már aznap nekiestem az krémnek is, és ezzel kentem be éjszakára az arcomat. Első körben itt is a sűrűsége volt, ami feltűnt. Korábban még valahol azt olvastam róla, hogy lemattítja az arcot, ezért én egy zselé-szerű állagra számítottam. Ehhez képest ez is kifejezetten sűrű állagú, viszont egyáltalán nem nehezíti el a bőrt, nekem reggelre teljesen be is szívódott. Nagyon extrán hidratálja a bőrt, így tökéletes társ lehet a hideg téli hónapok alatt, de szerintem nyárára már a száraz bőrnek is kicsit sok lenne. Kíváncsi voltam, hogy sminkalapként hogyan működik, és azt kell mondanom, hogy nappalra is szuper választás ez a krém. Nyilván kevesebbet érdemes használni belőle, mint estére, hiszen némi fényt azért ad az arcnak, de én ennek azért is örülök különösen, mert így nem kell külön éjszakai és nappali krémet vennem, amikor ezt használom. Az ára, mondjuk ki, egy horror. Ha jól tudom olyan 8 ezer forint környékén mozog, amit én irreálisan drágának tartok, ennyiért biztosan nem vásárolnám meg, még így sem, hogy maradéktalanul elégedett vagyok vele. Egy 50%-os Glamour kuponnal viszont azt mondom, hogy ha van rá lehetősége az embernek, akkor érdemes tenni vele egy próbát. Az arcmaszkhoz hasonlóan a száraz és az érett bőr valószínűleg ezt is nagyon fogja szeretni. 


Ti próbáltatok már valamilyen csigagéles terméket? Ha igen, milyenek voltak a tapasztalataitok? A teszt alapján kipróbálnátok a Dr. Organic csigagéles termékeit?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése