TARTÓS IPL SZŐRTELENÍTÉS | OTTHON IS LEHETSÉGES?

Bár a szőrtelenítés ma már egy teljesen hétköznapi dolog, kicsit mintha még mindig tabu téma lenne. Nem túl gyakran esik szó arról, hogy ki, mivel, hol, milyen gyakran szőrtelenít, pedig biztos vagyok benne, hogy ebben a témában is tudnánk egymástól tanulni. Azt hiszem, abban mindannyian egyet értünk, hogy a szőrtelenítés - amellett, hogy kényes téma - nagyon utálatos dolog. Hiszen amellett, hogy egy meglehetősen időigényes és mondhatni véget nem érő folyamatról van szó, a hosszabb távú megoldások sajnos fájdalmasak (vagy legalább is kellemetlenek) is. Én eddig gyantát illetve epilátort használtam a nem kívánt szőrszálak eltávolítására, mert bár ezek ugyan nem a leggyorsabbak és nem is a legkíméletesebbek, ezekkel tudtam elérni a leghosszabb hatást úgy, hogy közben nem erősödtek meg a szőrszálak sem. Nemrég viszont hallottam egy (számomra) új megoldásról, ami az ígérete szerint fájdalommentesen, és az előbb említett módszereknél jóval tartósabb eredményt hoz.




Ez a módszer az IPL szőrtelenítő technológia, aminek az a lényege, hogy az IPL szőrtelenítő készülék által kibocsátott villanófény a sötét felületeken elnyelődik és ott hővé alakul át. Így tulajdonképpen az történik, hogy a sötét szőrszálak "elnyelik" ezt a fényt, és ezáltal a növekedésben lévő szőrtüszők elpusztulnak, majd nagyjából 10-14 nap után "kipotyognak" és a további újranövekedésük gátolva van.

Ami még lényeges, hogy miután az IPL szőrtelenítő technológia a bőr-, illetve a hajszín kontrasztján alapul, az az ideális alany, akinek minél világosabb a bőre és minél sötétebb a szőre. Szerencsére én pont ezt a kombinációt örököltem, úgyhogy tökéletes alany vagyok az IPL tartós szőrtelenítésre. Szőke és vörös szőr esetén viszont sajnos nem hatásos ez a technológia.

A tartósan szőrtelen állapothoz több kezelésre is szükség van, hiszen az IPL fénye csak a növekedésben lévő szőrszálakra hat, és mivel a szőrzetnek egyszerre kb. csak a 20%-a van ebben az aktív fázisban, ahhoz, hogy minden szőrszálra hassunk, 2 hetente meg kell ismételni a kezelést az adott testrészen. Az, hogy hány alkalom után lesz teljesen sima a bőrünk, egyénenként változó, de a szőr sűrűsége minden egyes kezelés után csökken.


Használat közben

Nagyon sok helyen végleges szőrtelenítésként hirdetik az IPL-t, pedig ez sem az, a végleges módszert sajnos még nem találták fel. Az IPL szőrtelenítés, hogyha nem is végleges, de tartós hatású, ugyanis egy kezeléssorozat hatása évekig kitart, tehát ez alatt az időtartam alatt nem kell a szőrtelenítéssel bajlódnunk. A jó hír pedig, hogy amellett, hogy egyre több kozmetikai szalonban van lehetőség IPL szőrtelenítésre, ma már akár mi magunk, otthon is választhatjuk ezt a szőrtelenítési formát. Otthon azért mégiscsak diszkrétebb, kényelmesebb és egyszerűbb a dolog.

Nemrég a DEESS.hu jóvoltából lehetőségem adódott, hogy egy 5 hónapos kúra keretében teszteljem a DEESS IPL 75 otthoni tartós szőrtelenítő készüléket, és beszámoljak Nektek a tapasztalataimról. Kb. egy hónapja van nálam a készülék, mellyel a látható eredményhez 3-5 kezelés szükséges (2 hetente), a tartós szőrtelenítéshez pedig általában még több alkalom kell (4 hetente). De már az első néhány kezeléssel is a szőr 80%-os csökkenése érhető el. A végső konklúziót augusztus környékén fogom tudni megosztani Veletek, addig pedig szorgosan tesztelgetem a gépet. Készítettem néhány "előtte" fotót, hogy a kúra végén is egyértelműen lássuk a kiindulási állapotot. Nagyon kíváncsi leszek a végeredményre, és bízom benne, hogy pozitív eredményekről tudok majd Nektek beszámolni.


Addig is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Nektek volt-e már tapasztalatotok IPL technológiás szőrtelenítéssel? Ha igen, akkor bevált-e, illetve hozta-e azt az eredményt, amit vártatok tőle? 


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése