9 HÓNAPPAL AZ ESKÜVŐ ELŐTT - A STÍLUS ÉS A SZÍNEK KIVÁLASZTÁSA

Az előző esküvős posztban végigmentünk az esküvő szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos teendőkön, most pedig arra gondoltam, hogy időrendben visszafelé haladva a leglényegesebb dolgokról külön is írok egy-egy összefoglalót. A mai bejegyzésben a teendőlista első részével foglalkozunk, azon belül is az esküvő stílusának kiválasztásával. 

Az időpont lefixálása után a második legfontosabb feladat az esküvő stílusának kiválasztása. Mi mindenképpen "hagyományos" lakodalmat szerettünk volna vőféllyel, menyecske tánccal, vicces feladatokkal, és mulatós zenével. Mivel a választott időpontunk (október 21.) ősz végére esik, amikor már valószínűleg hűvös lesz, a szabadtéri helyszínek egyből kiestek. Nekem nagyon tetszettek a vidékies hangulatú, természetközeli "pajtaesküvők", egyszerű mezei virágokból készült csokrokkal, de erről az időpont miatt végül lemondtam.




Bár a pajtaesküvő ötlete kiesett, továbbra is valami nagyon egyszerű, letisztult és bájos stílust szerettünk volna választani, így színben a bézs - fehér kombinációnál maradtunk, amit terveink szerint egy nagyon kevés babarózsaszínnel fogunk majd különlegesebbé tenni.

A vőlegényem teljes egészében az én ízlésemre bízta az esküvőnk stílusának és színeinek a kiválasztását, de én semmiképpen sem szerettem volna visszaélni ezzel a lehetőséggel, és túlságosan tömény, cukormázas, csajos dekorációt választani. Egyrészt már csak azért sem, mert ez tőlem is távol áll, másrészt pedig azért, mert azt szeretném, ha Ő is jól érezné magát benne, és nem úgy nézne ki az egész, mint egy "Sweet 16" buli.

Szerencsére az étterem, amit választottunk, nagyon segítőkész dekoráció terén is. Saját dekorral dolgoznak, így nekünk már csak a virágokról kell gondoskodnunk.




És ha már az étteremnél tartunk, akkor egy gyors kitérő. Én előzetesen jó pár étteremtől e-mailben kértem árajánlatot, így egész jól sikerült leszűkítenünk a kört, és személyesen már csak 3-4-hez kellett elmennünk. Nagyon fontos, hogy a személyes találkozón minden apró részletre kérdezzetek rá. Mi mindenképpen korlátlan étel-és italfogyasztós csomagot szerettünk volna, és még így is voltak olyan bújtatott költségek étel-és ital terén, amik csak a 2. személyes találkozón derültek ki. Pl. a szertartás utáni pezsgős koccintás nincs benne a korlátlan italcsomagban, azt külön palack áron kiszámlázzák a végén. (Holott az italcsomagban egyébként a pezsgő is benne lett volna.) Volt olyan hely, ahol kiderült, hogy a korlátlan italfogyasztás csak hajnal 2-ig él, utána külön kell fizetni minden elfogyasztott italért. Ez pedig olyan előre nem látható (és nem ellenőrizhető) költségekkel tolja meg az esküvőt, hogy utána csak megy a pislogás.

Na de kanyarodjunk vissza a dekorációhoz. Mi ezt a lehető legegyszerűbben, legkisebb költséggel szeretnénk megoldani, mert egyrészt szerintünk nem ezen fog múlni a jó hangulat, másrészt pedig amúgy is az egyszerűbb dolgokat szeretjük.

A stílus, illetve a színek kiválasztásánál a legfontosabb szempont szerintem az, hogy olyan mellett döntsünk, ami közel áll hozzánk, amit máskor is szívesen viselünk, és amiben jól tudjuk majd érezni magunkat. Nekem az egyik kedvenc színem a tengerészkék, és bár jó pár ilyen témájú esküvői képet láttam, amik nagyon jópofák és hangulatosak voltak, valahogy mégsem tudtam elképzelni magunkat egy ilyen dekorációban. Ugyan ez a helyzet a burgundi színnel is. Arannyal kombinálva például nagyon gyönyörű, előkelő hatású. viszont érdemes arra is gondolni, hogy nagy mennyiségben inkább vámpírok-báljára hasonlíthat a helyszín, nem pedig egy esküvőre. Persze ezzel sincs gond, mert valakihez pont ez passzol, ebben a nem szokványos díszítésben érzi jól magát. A lényeg tehát, hogy tudjunk összhangban lenni a választott színekkel, érezzük azt a magunkénak. És még csak véletlenül se olyat válasszunk, ami majd a rokonságnak tetszeni fog. Ez a nap nem róluk szól, hanem rólatok. Én mindig azt mondom, hogy a saját esküvőjén mindenki azt és úgy csinál, ahogyan szeretne, és ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartania. Tanácsot persze lehet adni, sőt kell is, de másra rákényszeríteni a saját akaratunkat nem szabad.




A Pinterest-es inspirációs képeket elnézve nekem az jött le, hogy a világos pasztellszínek szinte kivétel nélkül mind nagyon jól működnek akár egymással, akár pedig egy erőteljesebb színnel kombinálva. Arra viszont érdemes odafigyelni a színválasztásnál, hogy egy intenzív szín mellé mindenképpen világosabb, visszafogottabb árnyalatot válasszunk párnak. Nyilván mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hány színt alkalmaz, de szerintem 3-nál többet nem érdemes kombinálni. Most pedig jöjjön néhány stílus, illetve színkombináció, amik nagyon szépen mutatnak esküvői dekorációként is.



------- TERMÉSZETES ZÖLD -------





A természetes, letisztult stílus szerintem soha nem fog kimenni a divatból. Az alapszínek a zöld - fehér - barna, amik szuperül kombinálhatók az olyan természetes anyagokkal, mint a fa, a csipke és a vászon. Ha szeretnénk egy kis különlegességet belecsempészni ebbe a nagyon letisztult kombinációba, akkor egy kevés arannyal bátran megbolondíthatjuk.



------- ROMANTIKUS LEVENDULA -------





A blush színek mellett a levendula is egy nagyon játékos és bájos szín, de valamivel azért komolyabb összhatást nyújt, mint a babarózsaszín. Nagyon szépen harmonizál a zölddel, a fehérrel és szürkével, de kis mennyiségben az arany is nagyon jól áll neki. Fehér kiegészítőkkel romantikus, arannyal előkelő, míg természetes alapanyagokkal használva inkább bohókás hangulatot lehet vele teremteni.



------- VIDÁM MENTA -------





A menta a nyári esküvők egyik legkedveltebb színe a vidám, hűsítő hatása miatt. Arannyal, pinkkel, fehérrel és szürkével csodásan mutat, itt akár kombinálhatjuk ezt a 4 színt egyszerre is, biztosan nem fogunk vele túlzásba esni.



------- KIRÁLYI MÉLYKÉK -------





Bár alapvetően az esküvőkre szinte minden pár a világosabb, pasztellesebb árnyalatok közül szokott választani, finoman adagolva a sötétebb színekkel is gyönyörű hatást tudunk elérni. A mélykék vagy tengerészkék szín arannyal és fehérrel kombinálva például nagyon előkelően mutat. Ha szeretnénk lágyítani rajta, akkor célszerű több fehér kiegészítőt választani hozzá.



------- ELŐKELŐ BURGUNDI -------





A mélykékhez hasonlóan a burgundi is csodás, elegáns összhatást tud kölcsönözni az esküvőnknek. Arannyal és fehérrel kombinálva nagyon előkelően mutat, de ha adunk hozzá egy kevés púderrózsaszínt, vagy zöldet, akkor sokkal játékosabbá tudjuk varázsolni az összképet.

Én most csak a számomra legkedvesebbeket gyűjtöttem össze, de a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen. Ettől függetlenül viszont sokan nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget az esküvői stílus kiválasztásának, pedig ha már az esküvőszervezés elején megvan egy "fő csapásirány", akkor utána sokkal egyszerűbb lesz kiválasztani a meghívót, az ültető- és menükártyákat, a virágokat, a tortát, szóval gyakorlatilag mindent.


Nektek melyik stílus a kedvencetek?



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése