ADAM&EVE BY PIXIBOX - 2017. FEBRUÁR

Annyira tetszett az első Adam&Eve by Pixibox tavaly decemberben, hogy alig vártam a következő összeállítást. Mivel az állandó dobozok közé nem került be ez a kiadás, azt hittem, hogy leghamarabb egy év múlva lesz újra rendelhető, de végül Valentin-nap alkalmából megleptek minket Pixiék a 2. box-szal. A mai bejegyzésben a meglepetésdobozban lévő férfi és női kencékről lesz szó, mivel mindegyiket kipróbáltuk már, egy-egy rövid véleményt is olvashattok a termékekről.




Kezdem máris a legnagyobb kedvencemmel, ami az Orly arctisztító teje lett. Először kicsit szkeptikusan álltam hozzá, mert nem igazán szeretem a lemosótejeket. Eddig valahogy mindegyikkel meg kellett szenvednem, hogy rendesen letakarítsa a sminkemet, úgyhogy egy ideje már nem is próbálkozom velük. Na de végeredményben az Orly lemosója nem is kifejezetten tej, inkább olyan, mint egy sűrű krém. Én úgy használom, hogy kb. egy fél diónyi mennyiséget eloszlatok belőle a tenyeremben, majd elkezdem belemasszírozni a száraz arcbőrömbe. Gyönyörűen leszedi a szempillaspirált is, még csak dörzsölni sem kell hozzá különösebben a szemeimet. Hagy maga után egy kicsit zsírosabb réteget, de én ezt imádom. Néha még a hidratálókrémet is el tudom hagyni utána. Számomra abszolút pozitív csalódás volt, és elképzelhető, hogy a későbbiekben újra is fogom majd vásárolni. 

Az Orly lemosó mellett volt még egy sminktisztító termék a dobozban a JimJams Beauty-tól, egészen pontosan egy sminktörlő kendő. Bár én sima olíva olajat használok sminktisztításra, nagyon szeretem ezeket a törlőkendőket is, mert utazás közben, és egy-egy átmulatott éjszaka után például kimondottan praktikusak. Ez a törlőkendő viszont nem lett a szívem csücske, mert kisebb is és szárazabb is, mint amiket eddig használtam. A szemsminkemet nem igazán tudtam eltávolítani vele, így inkább csak azokra a melegebb napokra ajánlom, amikor az arcbőrünket szeretnénk felfrissíteni valamivel. 

Amikor láttam, hogy Bulgarian Rose termék is lesz a dobozban, nagyon izgatott lettem, mert imádom a rózsaillatú dolgokat. Végignéztem a weboldalukat, és nagyon ígéretesnek tűnt minden termékük, úgyhogy nem is agyaltam azon, hogy vajon mi kerül a dobozba, biztos voltam benne, hogy úgyis imádni fogom. Végül egy kézkrémet kaptam tőlük, ami sajna nem lett a kedvencem. A csomagolása tetszetős, bár inkább hasonlít egy fogkrémre, mint egy kézkrémre, az illata is nagyon kellemes, viszont maga a krém nekem nem igazán jön be. Főleg azért, mert olyan furán, nehezen szívódik be, inkább csak csúszkál a kézfejemen. Azt hinném, hogy mivel egy nagyon könnyű állagú krém, hamar beszippantja majd a bőröm, de valahogy még percekig olyan csúszós érzet marad utána. Nagyon sajnálom, mert az illata viszont tényleg nagyon jó.




Kifejezetten férfi termékből most kevesebb került a dobozba, azok viszont mind teljes kiszerelésű termékek, úgyhogy szerintem nem lehet panasz az arányokra. Mivel a vőlegényem megszállot Head&Shoulders rajongó, a Schwarzkopf sampon és tusfürdőjét kizárólag fürdésre használja, arra viszont maximálisan bevált neki. Kellemesen férfias az illata és kíméletes a bőrhöz, úgyhogy ez összességében egy jó kis darab.

A másik férfi termék egy David Beckham dezodor volt. Nem egy nagyon különleges dolog, viszont annak mindenképpen praktikus, aki amúgy is ilyen deot használ. Az illata nekem kifejezetten tetszik. 

A parfümpáros természetesen ebből a kiadásból sem hiányozhatott. Ezúttal a Paco Rabanne Olympea és Invictus Intense változatait kaptuk meg. Én az alap Olympea illatot imádom, azzal is egy Pixiben találkoztam először, és lassan már a végére érek a 30 ml-es üvegnek. Persze ez a mostani változat is egyből levett a lábamról, ezekkel a parfümökkel nálam az esetek 90%-ban betalálnak, úgyhogy egyre csak gyűlik a parfümös kívánságlistám.

Összességében egy kicsit vegyesek az érzéseim a termékekkel kapcsolatban, most valahogy nem volt az az óriási wow érzésem, mint az első Adam&Eve doboznál. Az Orly arctisztító tejet viszont minden további nélkül tudom nektek is ajánlani, ha egy kíméletes sminklemosót kerestek a száraz arcbőrötökre.


Nektek, hogy tetszett ez a mostani kiadás?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése