4 - 6 HÓNAPPAL AZ ESKÜVŐ ELŐTT - A MEGHÍVÓ

Az esküvő szervezésével kapcsolatban a dekoráció és a menyasszonyi ruha mellett a másik legizgalmasabb dolog a meghívó kiválasztása. Legalábbis én nagyon élveztem ezt a részét a szervezésnek. Mivel mi már túl vagyunk rajta, arra gondoltam, hogy megosztok veletek pár tippet és tapasztalatot, amikre szerintem mindenképpen érdemes odafigyelni a meghívónál. Illetve mutatok néhányat a személyes kedvenceimből is. 





HONNAN SZEREZZÜK BE?


Míg korábban szinte csak nyomdából, vagy papírboltból lehetett meghívót vásárolni, addig ma már jó néhány erre specializálódott céget találunk, akár az interneten is. Mivel ezek nagy többsége egyedi tervezésű, személyre szabott meghívókat készít, elég magas árat szoktak kérni értük. Szerencsére azért van olcsóbb alternatíva is. Aliexpressen és Ebayen például rengeteg szép meghívó alap van, amire aztán akár mi magunk is kinyomtathatjuk a szöveget otthon. Mivel én már elég jól belejöttem a Photoshop használatába, én terveztem meg magunknak az esküvői meghívóinkat illetve az egyéb kiegészítőket, amiket aztán egy debreceni nyomdában nyomtattuk ki. Egy vastagabb vajszínű, texturált papírt választottunk hozzá, és így 25 Ft-ra jött ki darabja, ami szerintem nagyon jó ár.

Még a legelső esküvős bejegyzésben írtam a stílus kiválasztásának fontosságáról, és a meghívók kapcsán most ismét előtérbe kerül ez a dolog. Hiszen ha nincs koncepciónk, akkor sokkal nehezebb lesz választani a rengeteg variáció közül. Ha viszont van egy konkrét színpárosítás, vagy téma, ami köré az egész esküvőt fel akarjuk építeni, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy elveszünk a rengeteg színű, formájú és stílusú esküvői meghívó között.

Mi először a bézs - arany vonalon akartunk mozogni, de aztán elég hamar átpártoltunk a lila színre, így a meghívóink is romantikus stílusban és lila színben készültek. Nem szerettük volna túlzsúfolni, túldíszíteni, így csak a szélekre került egy kevés csipke minta. Végül pedig a 4 lapot (meghívó, programterv, térkép, visszaigazolás) egy vékony szalaggal kötöttük össze. Először csipkével szerettem volna, de azt itthon szemtelenül drágán árulják, így maradtunk ennél a megoldásnál. Utólag azt mondom, hogy jobb is így, mert úgy már lehet, hogy túl sok lett volna a csipke. 






MIT ÍRJUNK A MEGHÍVÓRA?



Felvezetés - Személyes sztori

Ha klasszikus esküvői meghívóban gondolkodtok, akkor mindenképpen kell valami "felvezetés". Az interneten rengeteg esküvői mintát és szöveget lehet találni, de ha egy kicsit személyessé szeretnétek tenni, akkor valahogy csempésszétek bele a saját sztoritokat. A miénk például így hangzik:

"11 kalandos év után úgy döntöttünk, hogy hivatalosan is összekötjük az életünket. Szeretnénk, ha eme nemes alkalomból velünk ünnepelnél a nagy napon."

Név

Itt lehet játszadozni azzal, hogy teljes nevet, vagy csak keresztnevet írtok, de akár becenév is kerülhet a meghívóra. Húgomék például Niki és Gabi-ként szerepeltek az esküvői meghívón. Mivel mindenki így hívja és ismeri őket, senkinek nem volt furcsa, hogy nem a teljes nevük szerepelt rajta.

Dátum + Programterv

Még ha a kezdés pontos időpontja nem is kerül rá, a napnak mindenképpen szerepelnie kell a meghívón. A modernebb változatokon a templomi és a polgári szertartás, illetve a lakodalom/vacsora időpontja is rajta szokott lenni, de ha nem szeretnétek, hogy túl zsúfolt legyen, készíthettek külön programtervet is. Mi ezt a megoldást választottuk, így a 4 legfontosabb időpontot (vendégvárás, polgári és templomi szertartás, lakodalom) helyszínnel és pontos címmel együtt egy külön lapon tüntettük fel, és azt is csatoltuk a meghívóhoz. 

Helyszín

A helyszínt illetően a meghívón mi csak a várost és azon belül a templom nevét írtuk fel, a további helyszínek pontos címei a programtervre és a térképre kerültek.

Visszaigazolás

Ez főképp akkor szükséges, ha szállást is biztosítotok a vendégeknek, hiszen azt időben el kell kezdeni lefoglalni. És persze az étteremnél sem mindegy, hogy hány főre kéred a "csomagot". Mi ezt véletlenül lefelejtettük, így egy külön kis papírkára nyomtatva csatoltuk a meghívóhoz. A visszaigazolást az esküvő előtt 2 hónapra kértük, így még bőven marad időnk szállást foglalni mindenkinek. Nyilván lesznek olyanok, akik időközben lemondják majd, vagy akik csak az utolsó héten tudják megmondani, hogy ott tudnak-e lenni (főleg az idősebb rokonok, akiknek az egészségügyi állapota már napról napra változik), de az még egész jól kezelhető az éttermek és a szállásadók részéről is. 

Térkép

Mivel nekünk a rokonok vidékiek, és nem nagyon ismerősek Debrecenben, ezért csináltunk a meghívóhoz egy mini térképet is, hogy mindenki el tudja helyezni fejben, hogy mi, mikor, hol lesz. Nyilván nem egy nagy részletességű térkép, az mindenkinek ott van az okostelefonjában, vagy a kesztyűtartóban, de a semminél így is több.



MIKOR KÜLDJÜK KI, ADJUK ÁT?


Bár a meghívottak nagy része valószínűleg már a lánykérés/eljegyzés alkalmával tudja, hogy meg lesz hívva az esküvőre, nem árt időben (4-6 hónappal az esküvő előtt) átadni a hivatalos meghívót, hogy mindenki úgy tudjon készülni. Szabadsággal, ajándékkal, mindennel. Mivel a mi esküvői meghívónkat én terveztem, és rengeteg volt a teendő mostanában, ezzel egy picikét megcsúsztunk, és már csak 3 hónappal az esküvő előtt tudtuk eljuttatni a vendégeknek. Persze így sem volt belőle probléma senki részéről sem, de azért ha egy mód van rá, akkor nem árt időben gondoskodni erről. 

Nálunk vidéken egyébként az a szokás, hogy a házasulandó pár együtt jár "hívogatni" az esküvőre. Mi viszont abban állapodtunk meg, hogy a távolabbi vendégeknek postai úton fogjuk eljuttatni a meghívókat, és csak a közelebbi rokonokhoz, barátokhoz fogjuk személyesen elvinni a meghívót.




MEGHÍVÓ TÍPUSOK



Klasszikus esküvői meghívók

A klasszikus meghívó romantikus stílusú, jól passzolnak hozzá a csipkék és a szalagok. Általában kerek egész mondatokban fogalmaz, és valamilyen kalligrafikus (kézíráshoz hasonló) betűtípus is feltűnik rajta. Ezzel viszont érdemes csínján bánni, és csak a főbb pontokhoz, kiemelésképpen használni. Hiszen, ha az egész meghívót kézírásos betűtípussal írjuk, akkor egyrészt sokkal nehezebben lehet majd kiolvasni, másrészt pedig úgy könnyen elveszik az íves betűk bájos varázsa. Mint minden meghívónál, itt is érdemes legalább 2, jól elkülönülő betűtípust választani, hogy meglegyen a kontraszt. Ez nemcsak az olvashatóság miatt fontos, hanem azért is, mert így sokkal szebb lesz az összhatás. 




Modern stílusú esküvői meghívók 

A modern esküvői meghívókra jellemző, hogy nem kerek egész mondatok vannak rajta, inkább csak a főbb tudnivalók (név, időpont, helyszín) nagyon látványosan elhelyezve. Annak ellenére, hogy szerintem ezeknek van egy enyhe "szórólapos" hatásuk, nekem kifejezetten tetszenek. Ezeknél is feltűnik a kalligrafikus betűtípus, de sokkal kisebb arányban. Ennél a stílusnál inkább a letisztult, karcsú, egyenes vonalú betűk kerülnek előtérbe, és inkább a betűméret kombinálásával próbálják megteremteni a kontrasztot. Gyakori a minimalista fekete-fehér design, de ahogy majd lentebb látjátok, a színek is bőven beleférnek ebbe a kategóriába.





Formabontó stílusú esküvői meghívók

Ha Ti valami egészen egyedi esküvői meghívót szeretnétek, akkor is rengeteg lehetőség áll a rendelkezésetekre. Választhattok különleges alapanyagok közül, használhattok mesekönyvszerű rajzokat, vagy akár a saját fényképetekkel, amolyan "képeslapszerűen" is személyre szabhatjátok a meghívóitokat. 




További különleges és egyedi meghívó ötleteket találtok IDE kattintva.

A
zt veszem észre, hogy ahogyan közeledünk a nagy naphoz, úgy egyre jobban sűrűsödik a program, és az esküvővel kapcsolatos teendők is egyre gyűlnek. Éppen ezért jó, ha konkrét tervvel és menetrenddel készülünk az esküvőre, illetve ha mindent időben leszervezünk, elintézünk, hiszen így nem az lesz, hogy az utolsó héten kell szétesni. Így is lesz jó pár olyan dolog, amiről teljesen elfelejtkezünk, ami lemarad a listáról, szóval nem érdemes a feljegyzett dolgokat a végére hagyni.


A sorozat korábbi részeit itt találod:

1. rész: Esküvői menetrend összeállítása
2. rész: Az esküvő stílusának és színeinek kiválasztása
3. rész: A menyasszonyi ruha



Nektek melyik a kedvencetek a fenti meghívók közül? 
Van olyan tipp vagy tanács, amit másokkal is megosztanátok, amire szerintetek 
érdemes odafigyelni az esküvői meghívó kapcsán?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése