#52HÉT52KIHÍVÁS / 1. HÉT - A MEGFELELŐ LÉGZÉS

A 2017-es évértékelő posztban röviden írtam arról, hogy 2018-ban szeretnék jobban odafigyelni magamra. Szeretnék egy kicsit lelassítani és tudatosabban élni az életemet. Az előző év egészségügyi szempontból nem volt a legjobb, de legalább most már rájöttem, hogy ezen egyedül én változtathatok. Eldöntöttem, hogy hetente egyszer jógázni fogok, ami remélhetőleg segíteni fog abban, hogy testileg és szellemileg is frissebb legyek. Ebben a fellelkesült és változásra kész állapotban jött velem szembe a 365letszikra blog 52 hetes kihívása, ami azt ígéri, hogy a heti feladatok elvégzésével gyakorlásával végre igazán jelen tudunk lenni a saját életünkben. A gyakorlatok ugyanis segítenek abban, hogy kiléphessünk a robotpilóta üzemmódból, és tudatosan éljük a mindennapjainkat.



A robotpilóta üzemmód az, amikor csak úgy megtörténnek veled az események, de igazából azt sem tudod, hogy éppen mi zajlik körülötted, szóval nem vagy igazán ott, a jelenben. Velem nem egyszer történt már meg az, hogy úgy jutottam el A-ból B-be, hogy totál kiesett az egész út. Ez legtöbbször vezetés közben fordul elő velem, mert ilyenkor a napi teendőket (vagy éppen a bevásárlólistát) pörgetem a fejemben, és igazából a gondolataim abszolút nem a jelenben vannak. Vagy a múlton rágódom, azon, hogy ki, mit és hogyan mondott nekem (vagy fordítva) vagy éppen a jövőre próbálok felkészülni lélekben. Ez viszont egyáltalán nem jó, úgyhogy számomra tényleg a lehető legjobbkor jött ez a kihívás.

2018 SZÍNE AZ ULTRAIBOLYA - FASHION EDITION

A Pantone Intézet minden évben megválasztja az év divatszínét, ami idén a drámaian provokatív ultraibolya lett. Az Intézet úgy mutatta be mint egy leleményes és fantáziadús színt, ami fényt derít az eljövendő jövőre. Azt hiszem ennél jobbat nem is kívánhatnánk magunknak. Hamarosan valószínűleg az üzleteket is ellepik majd az ultraibolya színű ruhák, kiegészítők, sminktermékek és lakberendezési tárgyak, ezért arra gondoltam, hogy összegyűjtöm Pinterestről a legjobb inspirációkat a témában. Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan lehet mesterien párosítani az ultraibolyát a hétköznapi outfitekben, akkor mindenképpen olvassatok tovább.




Nagyon szeretem a lilát, de ez az árnyalat első pillantásra nekem egy kicsit tömény volt. Aztán ahogy egyre többször láttam, több összeállításban és több színnel párosítva, egyre jobban tetszett. Nem azt mondom, hogy most azonnal rohanok, és az egész ruhatáramat lecserélem erre, de egy-két kiegészítőt biztosan be fogok szerezni ebből a színből.

2017 LEGJOBB KENCÉI

Szépségblog lévén nem lenne teljes a 2017-es év lezárása, ha nem mesélnék a kedvenc kozmetikumaimról. Szigorú voltam, és minden kategóriából csak 1-1 terméket választottam, mert szerintem így van értelme egy kedvences válogatásnak. Sok újdonságot próbáltam ki tavaly, így elég nehéz volt a döntés, de mostanra összeállt a TOP 16-os lista, aminek minden egyes darabját imádom, és amiket nektek is bátran merek ajánlani. Fogadjátok sok szeretettel 2017 befutóit. :)

Kedvenc sminkeltávolító: Yves Rocher - Elixir Jeuness micellás zselé

Ősszel érkezett hozzám tesztelésre az Yves Rocher legújabb családja, az Elixir Jeunesse, ami a környezet káros hatásaival szemben veszi fel a harcot, és regenerálja a bőrt. Az állaga kicsit sűrűbb, mint egy sima micellás víznek, de még bőven a folyékony kategóriába tartozik. Könnyű használni, nem csípi a szemet és szépen eltávolítja a sminket. Ha nem lenne otthon 2 másik micellás sminktisztítóm is, biztosan újravenném.


Kedvenc arctisztító: Bioderma - Atoderm olajtusfürdő

Még tavaly karácsonykor leptem meg magam a Bioderma Atoderm olajos tusfürdőjével, amit kifejezetten arcápolási céllal vettem meg. A smink eltávolítása után szoktam használni, nagyon kíméletes a bőrrel, és kellemes tiszta érzés marad utána. Persze ha az embernek száraz a bőre, akkor a hidratálókrémet azért nem lehet elhagyni emellett sem, de zsíros bőrre elképzelhető, hogy önmagában is elég. Én az 1 literes kiszerelést vettem meg, mert hosszú távon az jobban megérte. Ha jól emlékszem olyan 5000 Ft körül volt, és egy éves használat után a fele még mindig megvan. Szóval tényleg nagyon kiadós. Ha egy jó minőségű, bőrbarát arctisztítót kerestek, akkor ezt mindenképpen csekkoljátok. 

VISZLÁT 2017, HELLO 2018!

Az év vége, és az újév első napjai nálam mindig visszatekintéssel és tervezgetéssel telnek. Bár tavaly elmaradt az összefoglaló itt a blogon, idén semmiféleképpen sem szerettem volna kihagyni. Egyrészt mert néha jól esik nosztalgiázni, másrészt pedig azért, mert ez az év nagyon sok izgalmat tartogatott számomra mind magánéleti szempontból, mind pedig a blog szempontjából. Ezek  az élmények viszont év közben elhalványulnak, és a napi teendők miatt sokszor már arra sem emlékszem, hogy mi történt velem az előző héten, nem, hogy az év elején. Ezért ilyenkor előveszem a határidőnaplómat meg az Instagramot, és végigpörgetem az elmúlt évet, hogy egy picit újra átélhessem ezeket az élményeket.



DM LIFEBOOK 2018. - MEGÉRI KIVÁLTANI?

Nagy napló fanatikusként minden évben nagyon várom, hogy megjelenjen a Dm drogéria saját Lifebookja. A korábbi években 100 hűségpont + 990 Ft-ért lehetett kiváltani, idén viszont már 200 pont kellett hozzá. Ennyi nekem sajnos nem volt, ezért is örültem nagyon, amikor a Dm csapata meglepett egy példánnyal. Ha korábban már te is gondolkodtál azon, hogy lecsapj rá, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy a tartalmára, illetve arra, hogy szerintem megéri-e kiváltani, akkor mindenképpen olvass tovább.